„A Jobbik most – felhőtlenül örülve az első és igazi egyéni parlamenti mandátumnak (Molnár Oszkáré olyan készzoltános volt 2010-ben) – igazolva látja az elmúlt másfél év cukisodásos, néppártosodásos elmozgását a radikalizmusból. A régivágású nyilaspistákat, az ex-skinhead jobbikosokat Vonagabi rendre átnevelő táborba küldi, a köpködőknek virágot kell vinni, talán ha Szegedi Csanádról ma derülne ki, hogy nagyanyai felmenője izraelita, most ő lenne a párt díszzsidója alelnöki rangban, mutatva ezzel, hogy az antiszemitizmust nemhogy maguk mögött hagyták, már nem is emlékeznek rá, hogy néhány évvel ezelőtt még az ELTE ajtósi utcai kollégiumában a billiárdasztalon énekeltek csontrészegen náci katonai indulókat.
De tegyük fel, hogy a Jobbik tényleg megváltozott, maguk mögött hagyták a cigányellenes jelszavakat, a pattanásos külterületi kamaszgyerekek antiszemitizmusát, az oroszokat se kedvelik jobban ezentúl, mint azokat, akik sosem akartak megszállni és kirabolni minket. Szóval agyilag rendben vannak, lehet rájuk ugyanúgy szavazni, mint a politikai játszótér hagyományos szereplőire. Tegyük fel, de akkor mi van? Az égadta világon semmi. Se félni nem kell tőlük, ugyanolyanok lesznek, mint egy amatőr Fidesz kormányzati tapasztalat nélkül, viszont szavazni se nagyon érdemes rájuk azoknak, akik meg akarták haladni az elmúlthuszonötévet vagy éppen csendőrökkel veretni a cigányokat.
Ha viszont nem változott semmit, csak a külcsínről próbálják eltüntetni a neonáci bőrhibákat, akkor végképpen ne irigyeljük a Jobbiktól ezt az egyetlen egyéni mandátumot. Olyan kellemetlen helyzetbe került ezzel a Vonagabi, hogy három évig egyetlen hibát nem engedhet meg magának, mert azzal odalesz a »többség«, odalesz a néppártosodás, odalesz a kormányzóképesség látszata is. A Jobbik vezetőségének három évig tojáshéjon kell lépdelnie, mindezt úgy, hogy jobbról-balról minden mozdulatukat kiemelt figyelemmel követik, és se a Fidesz, se a »demokratikus ellenzék« nem lesz rest azonnal lecsapni a legkisebb tetoválásra, legapróbb facebookos zsidózásra, legpitiánerebb faszpumpázásra.”